| Jobbik : A cigányok is a Jobbikra szavaztak Tiszavasváriban |
A cigányok is a Jobbikra szavaztak Tiszavasváriban
2010.10.04. 21:52
Nem lesz gettó, szögesdrót, és a cigányok jó része is Fülöp Erik jobbikos polgármesterre szavazott vasárnap Tiszavasváriban. A Jobbik új frontembere még ellenlábasa szerint is a párt helyi aktivitásának és programjának köszönheti a sikert.
A cigányság is oda szavazott – mondta a FigyelőNetnek Poczkodi Ferenc, Tiszavasvári Cigány Kisebbségi Önkormányzatának leköszönő vezetője. A városban Kisbika néven ismert politikus az okokat vasárnap este óta keresi, egyelőre kevés sikerrel. Poczkodi Ferenc úgy érzi, volt cigányellenes kampány a városban, de cigányellenes intézkedések nem lesznek. A cigányok nem félnek, inkább kivárnak – mondja.
Tiszavasvári a Jobbik fővárosa – mondta vasárnap este Vona Gábor pártelnök. Jogosan: a polgármesteri posztot a szavazatok több mint 53 százalékával Fülöp Erik, a párt politikusa nyerte el, magabiztosan verve elődjét, a Fidesz által támogatott Rozgonyi Attilát.
Ráadásul a 11 fős képviselőtestület 6 tagja is a jobbikos, így a radikális erő nem kényszerül kompromisszumra. Rajtuk kívül két fideszes és három független tagja van még a testületnek, az MSZP eltűnt a város politikai térképéről.
A romák szavazatainak eloszlására talált magyarázatot Koltai Tamás, aki az MSZP színeiben indult a polgármesteri posztért, de a voksok kevesebb, mint 5 százalékát kapta. Helyben nem volt cigányellenes kampány, a Jobbik választási programjában sincs szó gettóról és szögesdrótról, arról viszont igen, hogy mindenki a törvények szerint viselkedjen – mondta lapunknak Koltai Tamás.
A két vég is oda szavazott, az egyik tényleg meglepő, de a másik, a nyolcas körzet szélén lakik Erik és a családja. Ismerik, biztos még együtt is fociztak – villantja fel a helyi politika országosan különösnek számító viszonyait az MSZP politikusa.
Tevékeny ember, jó szervező – jellemzi az új polgármestert riválisa, aki a polgármester erényének tatja még fiatalságát és hivatali tapasztalatait is, mivel dr. Fülöp Erik eddig is a helyhatóságnál dolgozott.
Vasváriban másként ítélik meg a Jobbikot, különösen polgármester-jelöltjét, mint országosan; az MSZP és a radikális erő helyi programja nem is különbözött egymástól érdemben. Oktatás, munkahelyteremtés, közbiztonság – ebben, és ilyen sorrendben látjuk a kivezető utat – mondta Koltai Tamás.
Tiszavasvári már a tavalyi, európai parlamenti választások óta a Jobbik fellegvárának számít, az Olaszliszkán brutálisan, gyermekei szeme láttára meggyilkolt Szögi Lajos itt tanított, és ehhez társult az aktív helyi szervezet – elemez tovább az MSZP politikusa.
Nem a cigánybűnözés szóra éleztük ki a helyi kampányt, azt egyébként is kriminológiai kifejezésnek gondolom – mondta a FigyelőNetnek Fülöp Erik polgármester, aki szintén úgy látja, hogy számos roma szavazó segítette posztjára.
A helyi Jobbik szervezet évek óta nagy munkával van jelen a közéletben, és a városban példátlan módon kidolgozott programmal futottunk neki a voksolásnak. Utóbbit 20-30 ember írta, a program megmozgatta az embereket, akik reálisnak látták elképzeléseinket – adta meg a siker receptjét a polgármester.
A Jobbik Tiszavasvári szervezetének programja víziók helyett konkrét megoldásokat kínál a város problémáira.
A 16 oldalas dokumentumban a párt azt ígéri, hogy nem fogják eltűrni, hogy „a legalapvetőbb társadalmi- és együttélési szabályokat is áthágó garázda elemek megzavarják, elnyomorítsák a közösséget”.
A Jobbik szerint egyszerű lesz a képlet: „azok, akik tisztelik a rendet és betartják a törvényeket, szívesen fognak Tiszavasváriban élni, de törvényszegő rendetlenkedőknek nincs helye a városunkban!”
A most megválasztott polgármester bekamerázná az egész települést, felszámolná a prostitúciót, a „cigánybűnözést” és elzavarnák az uzsorásokat.
A választási programban az is olvasható, hogy a kivetett helyi adókat mindenkitől behajtják, aki pedig nem fizet, kemény munkával ledolgozhatja a tartozását.
A segélyek elosztását is megreformálná a Jobbik. A tervek szerint a támogatásokat munkához kötnék. „Mi megadunk mindent, ami az államtól támogatás formájában érkezik, de önkormányzati szinten felül fogjuk vizsgálni a juttatások felhasználását.”- olvasható a programban.
|