Petőfi Sándor

Wass Albert eképpen emlékezett a Kanadai Magyarság hasábjain Marschalkó Lajosra:

„... Marschalkó Lajos hitet tett a maga módja szerint s hite alapján élte életét, nemzetét szolgálva. Izzó magyarságában öklelt, mint a bika, védte a magyar gyepűt köröm-szakadtáig, utolsó leheletéig, mert mást nem tehetett. Önmagát adta életének minden percében s véres betűkkel viselte homlokán a jelszót: „ne bántsd a magyart!“ Ember ennél többet nem tehet, minthogy önnönmagát veti küzdelembe, amikor nemzetéért síkra száll. Marschalkó Lajos élete egyetlen nagy síkra-szállás volt, elejétől végéig. Hogy jobban remegett alatta a föld, mint mások alatt? Ez az óriások kiváltsága, avagy balsorsa, aszerint, hogy a megrendülő föld s a felszakadó szikla milyen pillanatnyi változásokat okoz közvetlen környezetében. Az igazi nagy eredmények csupán a kihatások és összefüggések hosszú láncolatainak során mutatkoznak majd s az abból fakadó gyümölcsüket jövendő nemzedékek új sarjai élvezik. A gyepűk viaskodó óriásainak csak a küszködés jut, meg a sebek, amiket nyílt ellenség, vagy pártütő barát fegyvere okoz.

Sok sebből vérzett Marschalkó Lajos ezen az átokkal sújtott magyar gyepűn. Emlékezetének adassék tisztelet: bármilyen mélyre hasítottak is olykor a sebek, a magyar szó hitet tett harcosa meg nem hátrált soha és nem roskadt térdre senki emberfia előtt.

Az egyre szegényebbé karsztosodó magyar őrgerincen most már üresen marad a helye. Gyönge-markú utódok között nem akad olyan, ki elejtett fegyverét fölragadni merné. De ha lesznek még valamikor, akik kőbe véssék a magyar írás e hősi korszakát, fölróhatják majd arra a magányos sziklára: „Itt állt és küzdött a nemzeti eszme védelmében, szemközt a világgal, az utolsó óriások egyike!“

De az ő számára ma már ez se fontos. Óriások természetrajzához tartozik - s ez különbözteti meg őket a törpéktől - hogy amit tesznek, azt nem elismerésért, érdemrendekért, csengő aranyakért teszik, hanem egyszerűen azért, mert lelki alkatuk olyan, hogy másként nem tehetnek. Minden porcikájukkal élik azt, amiben hisznek s lelkük minden izzó erejével hitet tesznek amellett, amit élnek.

Sokasodnak a törpék ezen a földön s az óriások rendre kivesznek.“